Honnan is kezdjem? Nos, talán onnan, hogy a megboldogult XX. században születtem erre a csodálatos bolygóra, bár ennek — ahogy telnek az évek — egyre kevesebben örülnek. Már óvodás koromban látszott rajtam, hogy nem vagyok teljesen normális. Amíg az ovistársaim egymással, addig én a fiatal és csinos Bea nénivel akartam papás-mamást játszani. Ahogy visszaemlékszem, nem is vette annyira rossz néven, hogy olykor-olykor megcsöcsörésztem.
Szóval annyi a lényeg, hogy ez itt mostantól egy blog, amit a ti Tiborotok nagy lelkesedéssel, szeretettel, tehetséggel és arccal ír nektek, hogy okuljatok. Például abból, hogy velem is milyen mostohán bánt az élet, csak mert a minden-nap-borotválkozást és az öltönyt legalább annyira gyűlölöm, mint a franciákat.
